Széchenyi 2020 befektetés a jövőbe
Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Archív hírek

CUKRÁSZ FELNŐTTKÉPZÉS
🥮🍥Légy cukrász!🍥🥮 Turizmus-vendéglátás ágazat 3️ éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A cukrász tevékenysége során jeles alkalmak vagy hétköznapok céljából…
Spanyolországban tanultak a Varga Márton iskola diákjai
2022.05.07-14. között az ERASDG projekt keretén belül Spanyolországban a CIFEA intézmény szervezésében, Molina de Segura városában valósult meg a Gamification…
Lúdtollnokaink Bűvösvölgyben jártak
Mint arról már sok platformon értesítettük a nagyérdeműt, az "Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” című pályázati…
Táncsics iskolánk tanulója I. helyezést ért el a 36. Csapó Dániel Emlékversenyen
Március 18-án 36. alkalommal szervezte meg a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a Csapó Dániel…
ÁLLATTENYÉSZTŐ ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKUS KÉPZÉS
Szereted az állatokat, és komolyan foglalkoznál is velük a későbbi munkád során?  Ha igen, akkor Állattenyésztő és állategészségügyi technikus képzésünket…
Igazgató
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum pályázatot hirdet a Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói munkakör betöltésére…
Idén is karácsonyi adományakciót szervezett a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, ezért elkötelezett jótékony célú tevékenységek lebonyolításában. Az intézmény tavaly ilyenkor hagyományteremtő…
Iskolapadtól a katedráig
Kaszás István neve biztosan nem ismeretlen azoknak, akik a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum piliscsabai iskolájában töltötték diákéveiket az elmúlt 20 évben.…
Centrumunk munkatársai Európa-szerte valósítottak meg Erasmus+ mobilitásokat
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskoláinak 27 kollégája vett részt külföldi továbbképzésen 2019. június 1. és 2021. november 30. között. A…
Hollandiai workshopon a Fáy András iskola diákjai
2021. október 30. – november 6. között az ERASDG projekt keretén belül Hollandiában, a Yuverta intézmény szervezésében valósult meg a…
Spanyolországi partnertalálkozón a Magyar Gyula iskola oktatói
Október 13-14. között a Közép-magyarországi ASzC Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola két oktatója, Ekert Sára és Hasznosi Zsuzsanna…
Nyertes pályázat: hamarosan startol a “Lúdtollnokok III.”
Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárcanélküli Miniszter megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, "Innovatív tanulási…
A szakmák európai versenyének magyar győztesei a Karmelita kolostorban
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a 2021. évi EuroSkills verseny magyar érmeseit, így Bokor Péter és Hutter…
„Harapj a jóba!” – Gasztronómiai és kulturális kalandozások Erdélyben és Magyarországon
A Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 40 fős diákcsapata 2021 őszén ötnapos kiránduláson vett részt…
A legmodernebb technológiákkal az élet szolgálatában
Lehetséges volna, hogy képalkotó technológiákkal előre lássuk, milyen termés várható? Felismerhető a betegség korai stádiumában egy speciális scannerrel? „Láthatunk a…
Őszi húsvásár a Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikumban
Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat és az érdeklődőket, hogy a Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari -Környezetvédelmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium  őszi…
150 fő vett részt a Centrum Erasmus Napján
Október 15-én 9.00-16.00 óra között Erasmus Napot szervezett a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum az Andrássy úton, „Velünk Bárhova Eljuthatsz” címmel. A…
Kertépítő sikerek a Szakmák Európa-bajnokságán!
Bokor Péter és Hutter Péter a kertépítő (Landscape Gardening) szakmában 1. helyezést értek el a EUROSKILLS GRAZ 2021 versenyen ezen…
„Szeretet, tisztelet és alázat” – a jó recept lovasok számára
A péceli Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egykori tanulója, Johonyák Viktor versenylovász ma már a…
A Magyar Gyula és a Varga Márton iskola is képviseltette magát az idei Hungarogreen rendezvényen
A Magyar Díszfaiskolások Egyesülete által szervezett, Közép- és Kelet-Európa faiskoláinak rangos szakkiállítását 27. alkalommal, új helyszínen és új néven rendezték…
Indul a 2021/2022-es tanév
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskoláiban megkezdődik a 2021/2022-es tanév. Tovább olvasom
Vizsgáztatói jelentkezés
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum által alapított Szakmai Vizsgaközpont vizsgáztatási tevékenységéhez - a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 93. §…
Együttműködési megállapodás a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel
A közép- és felsőfokú agrárképzés gyakorlati és elméleti tudásának javítása érdekében lépett szakmai partnerségre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem,…
Virtuális megmérettetésen vettek részt Vácimezős diákok és tanáraik
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum váci iskolájának oktatói és diákjai az Education Requires Appliance of SDGs Erasmus+ projekt  Innovation Camp elnevezésű,…
17 Bercsényis tanuló vette át Europass bizonyítványát
A Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium partnerkapcsolata a dán Zealand Business College intézménnyel 15 éves…
Induló felnőttképzések
2021. májusában négy felnőttképzés indul a Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégiumban. Jelentkezni a tanfolyam@vmszki.hu oldalon…
Kertészeti termékek vására
2021. április 22-23-án péceli kollégáink megkezdték a szezonális kertészeti termékeik árusítását. Gyönyörű palánták és virágok várják a vásárlókat Pécelen, a…
Büszkék vagyunk Opus Populus csapatunkra! – II. helyezés a LETIA OB versenyen
Az idei tanévben Legyél Te is agrárgépész! néven indult útjára a korábbi Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság, melyet a…
Tavaszi virágpalánta-vásár
Tavaszi virágpalánta-vásárt szervez a budapesti Közép-magyarországi ASzC Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola. Tovább olvasom
Április 6. – A sör napja
Tudtátok, hogy a sörfogyasztás és a sörgyártás folyamata több mint ezer éves múltra tekint vissza? Kezdetleges sörfajták megjelentek már az…
Gofri kihívás
Hiányoznak az osztálytársak, az iskolacsengő, a személyes jelenlét és a jókedvű gyakorlatok? Az oktatóitoknak különösen, és nagyon várják, hogy újra…
Ne habozz, módosíts sorrendet!
A jelentkezési határidő 2021.02.19-én lejárt. Március 23-24 között viszont még lehetőséged van módosítani a felvételi sorrendet! Dönthetsz arról, hogy a…
Önkéntesek fogadását tűzte ki célul a Centrum
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum együttműködési megállapodást írt alá február végén a Tempus Közalapítvánnyal, hogy az intézmény felkészülhessen az önkéntesek fogadására…
Elmarad a Bercsényi tavaszi húsvására
Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat és az érdeklődőket, hogy az aktuális járványügyi intézkedések értelmében a Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző…
„Olvass magyart!” a Toldi iskolában
Lezárult a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium könyvtárának „Olvass magyart!” pályázata.
A Centrum elnyerte az Erasmus akkreditációját a következő hét évre
Warning: Undefined property: Elementor\Frontend::$THE_CONTENT_FILTER_PRIORITY in /data/b/e/beed23e9-02d3-4529-a20c-d91feddff3fc/kmaszc.hu/web/wp-content/plugins/trx_addons/components/api/elementor/elementor.php on line 523 2021. 02. 18-án tette közzé a Tempus Közalapítvány az Erasmus…
Hagyományok, ízek, régiók – Toldi Miklós tudományos diákkonferencia
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2020/2021-es tanévben tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a „Hagyományok,…
Pályaválasztási kisokos
Lapozzon bele a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum pályaválasztási kisokosába online!
Rendelkezzen a befizetett SZJA 1%-ról!
Warning: Undefined property: Elementor\Frontend::$THE_CONTENT_FILTER_PRIORITY in /data/b/e/beed23e9-02d3-4529-a20c-d91feddff3fc/kmaszc.hu/web/wp-content/plugins/trx_addons/components/api/elementor/elementor.php on line 523 Idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap…
Valentin-napi virágvásár
Valentin napi virágvásárt szervez a budapesti Közép-magyarországi ASzC Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola. A csodás színekben pompázó primulák…
Megújul a piliscsabai iskolánk sportcsarnoka
A KEHOP-5.2.2-16-2016-00051 számú projekt keretében újul meg a piliscsabai iskolánk, a Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium…
Toldis diák sikere az Implom József Helyesírási Versenyen
Anyanyelvünk kivételes helyet foglal el az életünkben. Szóban és írásban való helyes használata könnyebbé teszi boldogulásunkat, sikeresebben eljuttathat bennünket céljaink…
Pótkocsik érkeztek iskoláinkba
2021. január 11-én és 12-én három iskolánk gazdagodott új pótkocsival az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően. A váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum,…
„A szeretet gyógyít!” – Hagyományteremtő szándékkal szervezett karácsonyi adományakciót a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, ezért elkötelezett jótékony célú tevékenységek lebonyolításában. Az intézmény a karácsony közeledtével…
Sajtkészítő felnőttképzés indul a Bercsényi iskolában
A Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Sajtkészítő szakmában (OKJ 31 541 07) felnőttképzést indít.
2022-ben kerülhet leghamarabb megszervezésre a Külföldi Nyelvtanulási Program
A Külföldi Nyelvtanulási Program 2022-ben folytatódik! A december 4-ei Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a program 2021-ben nem kerül megszervezésre.
Új traktorok költöznek az agráriskolákba
Három új oktató traktort kap a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum.
Attitűdmérések a VEKOP-8.6.3-16-2017-00004 pályázat keretében
A VEKOP-8.6.3-16-2017-00004 pályázat keretében a konzorcium által vállalt feladat a projekt időszakban, minden év elején a 9-ik osztályosok tanulói attitűd…
Agrárszakképzés új köntösben – Megalakult a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum (KMASZC)
2020 nyarán megalakultak az agrárszakképzési centrumok, melynek értelmében a 2020/2021-es tanév szeptember 2-án már a központok irányításával indult el az…
Vissza felülre Megszakítás