szechenyi
  • +36 1 413 3710
  • kmaszc@kmaszc.hu
  • Budapest, Andrássy út 63-65. I Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362

Gróf Bercsényi Miklós - Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikumunk névadója - 1665. szeptember 24-én született Bécsben. Kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa és a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója volt. A nagyszombati egyetemen tanult, majd Esterházy Pál nádor oldalán kezdte katonai pályáját, 1685-ben Vágsellye kapitánya lett, 1686-ban Buda ostrománál ezredesi rangot kapott, majd Szeged várának főkapitányává nevezték ki. I. Lipót magyar király és német-római császár több kitüntetésben részesítette és később apjával együtt grófságot is nyert, sőt, aranysarkantyús vitézzé is ütötték. Az 1690-es években szembefordult a császár abszolutizmusával és elnyomó politikájával. Rákóczival együtt fogtak neki, hogy francia segítséggel megdöntsék a Habsburgok magyarországi uralmát. 1703-ban Bercsényi lengyel csapatok, valamint Moldvából toborzott zsoldosok élén jött Rákóczi segítségére és kezdettől fogva a szabadságharc második embere volt. Politikai nézetei egyébként sokban különböztek Rákócziétól, szűkebb térre igyekezett szorítani a protestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, s katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett vele. Mindvégig kitartott azonban a konföderációra tett esküje mellett. Nyolc éven át szinte állandóan hadban forgott és hadat vezetett, emellett a diplomáciában is a fejedelem egyik legbizalmasabb tanácsadója volt.
Forrás: Wikipédia
... See MoreSee Less

View on Facebook

Éjszakai gyermekfelügyelő

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolája,

a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

pályázatot hirdet az alábbi állás betöltésére:

éjszakai gyermekfelügyelő

 

A munkavégzés helye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60.

Foglalkoztatás jellege: határozatlan idő

Munkaidő tartama: teljes munkaidő

Illetmény és juttatások: megegyezés szerint

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

  • a kollégiumban a tanulók éjszakai felügyelete
  • a kollégiumi napló vezetése
  • esti kollégiumi felügyelői feladatok ellátása

Pályázati feltételek:

  • érettségi

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • kollégiumban szerzett tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok, iratok, igazolások:

  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak pályázattal összefüggő kezeléséhez
  • alkalmazás esetén: három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány
  • munkaegészségügyi alkalmasság

A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2021. április 07-től tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. március 25.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információ kérhető:

Pintér Karolina igazgató
+36 1 273 2741
+36 30 214 4633
titkarsag.vmszki@gmail.com

A pályázat benyújtásának módja:

– Elektronikus úton az titkarsag.vmszki@gmail.com e-mail címen keresztül, valamint a munkakör megnevezésének feltüntetésével. (Pl.: Tárgy: éjszakai gyermekfelügyelő)

A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati meghallgatásra történő behívás előzetes kiválasztás szerint történik. Az igazgató felterjesztése alapján a Centrum főigazgatója dönt a felvételről.

 

                               A pályázati kiírást az intézmény további platformokon is közzéteszi.