szechenyi
  • +36 1 413 3710
  • kmaszc@kmaszc.hu
  • Budapest, Andrássy út 63-65. I Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362

🇪🇺EU PERCEK🇪🇺

❗Húsz év után ismét nő vezeti az Európai Parlamentet❗

Az 🇮🇹olasz🇮🇹 származású David Sassoli, a testület előző elnöke 2022.01.11-én hunyt el súlyos betegség következtében. Halála véletlenül egybeesett a testület eleve tervezett tisztújításával, hiszen az 🇪🇺Európai Parlament🇪🇺 minden választott tisztségét 2,5 évente újítják meg.

Az új elnöknek a 🇲🇹máltai🇲🇹 származású Roberta Metsola-t választották meg.

Néhány tudnivaló az új elnökről:
🇪🇺1979-ben született Máltán🇲🇹
🇪🇺Végzettségét tekintve jogász👩‍⚖️👩‍🎓, ezen belül európai jogra és politikára szakosodott.
🇪🇺2012 és 2013 között Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének jogi tanácsadója is volt.
🇪🇺Metsola 2013 óta EP képviselő.
🇪🇺2020 novembere óta töltötte be az EP első alelnöki posztját.
🇪🇺3 jelölt közül Metsola szerezte meg az abszolút többséget, így ő lett a legfiatalabb megválasztott elnök az EP történetében.
🇪🇺Metsola az EP harmadik női elnöke Simone Veil (1979-1982) és Nicole Fontaine (1999-2002) után.
🇪🇺A 2024-es EP választásokig, azaz két és fél évig fogja betölteni a Parlament elnöki tisztségét.

A 14 új alelnököt 3 fordulóban választották meg:
🇦🇹Othmar Karas – Ausztria
🇮🇹Pina Picierno – Olaszország
🇵🇹Pedro Silva Pereira – Portugália
🇵🇱Ewa Kopacz – Lengyelország
🇬🇷Eva Kaili – Görögország
🇦🇹Evelyn Regner – Ausztria
🇩🇪Rainer Wieland – Németország
🇩🇪Katarina Barley – Németország
🇨🇿Dita Charanzová – Csehország
🇸🇰Michal Šimečka – Szlovákia
🇩🇪Nicola Beer – Németország
🇱🇻Roberts Zīle – Lettország
🇬🇷Dimitrios Papadimoulis – Görögország
🇫🇮Heidi Hautala – Finnország

További információk az EP szerveiről és az elnökségről:
⬇⬇⬇
www.europarl.europa.eu/about-parliament/hu/organisation-and-rules/organisation/political-bodies
... See MoreSee Less

View on Facebook
Hollandiai workshopon a Fáy András iskola diákjai

Hollandiai workshopon a Fáy András iskola diákjai

2021. október 30. – november 6. között az ERASDG projekt keretén belül Hollandiában, a Yuverta intézmény szervezésében valósult meg a Living Lab nevű workshop, melyen a Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2 tanulója és 1 tanára, valamint a Közép-magyarországi ASzC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 1 tanára vett részt.

150 fő vett részt a Centrum Erasmus Napján

150 fő vett részt a Centrum Erasmus Napján

Október 15-én 9.00-16.00 óra között Erasmus Napot szervezett a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum az Andrássy úton, „Velünk Bárhova Eljuthatsz” címmel. A rendezvényen az érdeklődő fiatalok 10 állomásos nemzetközi vetélkedőn vehettek részt, ezen túl pedig megismerkedhettek a centrum iskoláiban tanulható szakmákkal is.

Kertépítő sikerek a Szakmák Európa-bajnokságán!

Kertépítő sikerek a Szakmák Európa-bajnokságán!

Bokor Péter és Hutter Péter a kertépítő (Landscape Gardening) szakmában 1. helyezést értek el a EUROSKILLS GRAZ 2021 versenyen ezen kívül elnyerték a Nemzet Legjobbja (Best of Nation) kitüntetést is! A felkészítést Gódorné Hazenauer Zita szakértő vezetésével a Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium, SKILLS Hungary Tehetséggondozó Kertépítő Bázisán teljesítették.