szechenyi
  • +36 1 413 3710
  • kmaszc@kmaszc.hu
  • Budapest, Andrássy út 63-65. I Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362

🇪🇺 EU Percek 🇪🇺

😔 Biztos hallottátok, hogy ez EU és az Egyesült Királyság megállapodásának sajnos nem része az Erasmus+ program, de hogy ez mit is jelent számunkra, azt egy pár pontban összeszedtük a Tempus Közalapítvány cikkének segítségével:

🌎 Sem teljes jogú tagként, sem partnerként nem vesz részt az Egyesült Királyság az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület 2021-ben induló új programszakaszában.

🤞 A döntés nem érinti a programokban jelenleg zajló tevékenységeket: a 2020 után záruló projektek továbbra is részesülnek támogatásban.

✈️ Azoknak, akik 2020. december 31-ét követően utaznak az Egyesült Királyságba, számítaniuk kell rá, hogy az EU-ból való kilépést követő beutazási szabályok megváltozása miatt bizonyos esetekben vízumra lesz szükségük.

💫 Az Erasmus+ programot 2021 szeptemberétől a britek saját nemzetközi diákmobilitási programja, a Turing-program helyettesíti majd, ami több mint 100 millió font támogatással közel 35 000 brit diák külföldi kiutazását teheti lehetővé a felsőoktatási, szakképzési és köznevelési szektorokban.

😎 A Külföldi Nyelvtanulási Program 2022-es indulását egyelőre ez a döntés nem befolyásolja, hiszen a KNYP kormányzati forrásból valósul meg.

A teljes cikket itt olvashatjátok:
⬇️⬇️⬇️

tka.hu/hir/15194/nem-vesz-reszt-az-egyesult-kiralysag-az-erasmus-es-az-europai-szolidaritasi-test...
... See MoreSee Less

View on Facebook

A1/9 Kusnerik Erika

Gyakorlat országa: Finnország
Fogadóintézmény/cég neve: SEDU
Város: Ähtäri
Gyakorlat időtartama (utazással együtt): 2019. május 5-26.
Csoportvezető 1 neve: Kusnerik Erika
Diákok száma : 7


Szállás értékelése (minőség, szobák elosztása, megközelíthetőség, stb.): 5

Szállásunk az iskola területén lévő apartmanokban volt. Minden apartmanban négy két ágyas szoba, egy kis konyha, egy étkező, két WC és egy zuhanyzó található. A lányok és a fiúk is kaptak külön apartmant. Én a lányokkal együtt voltam elszállásolva. A szállásról kb. 5 percnyi sétával tudtuk megközelíteni az oktatási épületeket és műhelyeket. A szállás megfelelő minőségű, felszereltségű és tisztaságú volt.
Utazás értékelése (utazás minősége, kényelme, esetleges fennakadások, stb.) 5 Az oda- és visszafele úton is a Ryanair légitársaság gépével repültünk. Finnországban Tampere repülőterére érkeztünk meg, ami kb. 115 km-re van az iskolától. Mivel naponta csak két vonat, illetve buszjárat van, ezért az oda és a vissza úton is az előre megrendelt különbusszal szállítottak minket a repülőtér és az iskola között. A különbusz pontos volt, igen kényelmes, két óra alatt tette meg az utat. Ez tömegközlekedéssel a duplája lett volna.


Fogadó intézmény értékelése (kapcsolattartás, információátadás, szakmaiság, stb.): 5

Az iskolában szívélyesen láttak minket. Titta Huttamäki volt az intézményi koordinátor. Hozzá bármilyen kéréssel, illetve kérdéssel fordulhattunk, minden esetben segítségünkre volt. A gyakorlatok nagy részét Tuure Ilvesniemi erdészmérnök vezette, aki minden nap tájékoztatott minket a következő napon várható feladatokról és igazán felkészült oktatónak bizonyult. Rajtuk kívül rendelkezésünkre állt Virpi Sironen és Timo Hankola is, akik a mindennapi életben előforduló problémák megoldásában segítettek nekünk.


A program szakmai értékelése (tervezett és megvalósult tevékenységek, új szakmai tudás, új elmélet, a gyakorlat haszna, tanulók visszajelzései, együttműködés a fogadó intézménnyel, oktatás színvonala (tömören, egyszerűen, célratörően), jó példák hasznosítása otthon): 5

A háromhetes gyakorlat során sok új ismeretre tehettek szert a diákok. Tanulhattak többek között a finn erdőművelésről, a bozótvágó fűkasza és a láncfűrész karbantartásáról, a velük kapcsolatos biztonsági előírásokról, a helyes használatukról, az erdőmegújítás különböző módszereiről, a finn fejlesztésű ültető cső, a pottiputki használatáról. Mindezt pedig a gyakorlatban ki is próbálhatták. Szimulátoron gyakorolhatták a fakitermelés és faanyagmozgatás gépeinek használatát, illetve a faanyagmozgató gépet az érdeklődők élőben is kipróbálhatták. Megnézhették az iskola régi fűrésztelepét működés közben és segítettek is a fűrészelésnél a szaktanárnak. A csoport egy része a finn gerendaházakhoz használatos gerendák megmunkálását is kipróbálhatta. Többször tettünk sétát az iskola körüli erdőben, ahol a Finnországra jellemző fafajokat figyelhettük meg. Talajszelvény vizsgálatokat is végeztünk, illetve megnézhettük, hogy mi jellemző a különböző életkorban lévő erdőkre. Az iskola a helyi állatkerttel is kapcsolatban áll, így három napot tölthettünk ott. Sok olyan dologról tanulhattak a diákok, amire Magyarországon nem lett volna lehetőségük. Illetve itt a való életben is kipróbálhattak olyan dolgokat, amikről otthon csak elméletben tanulhatnak, pl. a csemeteültetés. A gyakorlatok nagy részét Tuure Ilvesniemi vezette nekünk, de két napot két másik tanárral, Esa Elorantával és Jyrki Ilves-szel töltöttünk. Mindannyian igen magas felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Látszott, hogy az elméleti tudásukhoz komoly gyakorlati tapasztalat is társul. A diákoknak különösen tetszett, hogy a három hét gyakorlatorientált volt és a rövid elméleti bevezetés után rögtön ki is próbálhatták a tanultakat a gyakorlatban. Úgy gondolják, hogy otthon is hasznos lenne, ha több gyakorlat társulna az elmélethez.


A program kulturális részének értékelése (milyen kulturális tevékenységek valósultak meg – akár felsorolásszerűen is): 5

Finn vendéglátóink törekedtek arra, hogy szabadidőnkben programokat szervezzenek nekünk, melyek során megismerkedhettünk a finn kultúrával és a jellegzetes finn szokásokkal. Elvittek minket egy városnézésre Ähtäriben, ahol megnézhettük a helyi látnivalókat, mint például az általános és középiskola, a könyvtár, az óváros, a régi fűrészmalom, a vasútállomás, az állatkert. Egy háborítatlan őserdőbe is elvittek minket, ahol több száz éves fák között sétálhattunk. Az első hétvégén ellátogattunk Tuuriba, ahol Finnország legnagyobb bevásárlóközpontja található. Timo többször is elvitt minket a közelben lévő finn tavakhoz kirándulni. Mivel elég jó idő volt, a gyerekek kipróbálhatták, hogy milyen hideg vizű finn tavakban úszni. Az iskola mellett lévő tavon a csónakázni is lehetett, ezt mindenki legalább egyszer kipróbálta a csoportból. A finnországi élmény nem lenne teljes a finn szauna nélkül. Az iskolában saját szauna is található, így Timo megmutatta nekünk, hogyan szoktak a finnek szaunázni. A második hét vasárnapján Titta elvitt minket bowlingozni Alajärvibe. Utána pedig egy városnéző körúton megnézhettük a Finnország leghíresebb építésze, Alvar Aalto által tervezett épületeket. Az utolsó héten Titta elvitt minket túrázni az Arpainen tó mellé, ami egy természetvédelmi körzetben fekszik. Itt kisebb csoportokban a túravezetést is ki lehetett próbálni.


Fenntarthatóság (javaslatok a gyakorlatok színvonalának növelésére, tapasztalatok a képzés fejlesztése érdekében): 5

Mindenképpen hasznosnak tartottuk az állatkertben végzett munkát, hiszen egy erdész munkájához nem csak a fafeldolgozás tartozik hozzá. A tanulók szívesen segítettek be az állatok gondozásába és úgy gondolták, hogy egy kis változatosságot vitt a programba. A későbbiekben is javasoljuk, hogy legyen két-három nap, amit az állatkertben tölthetnek a tanulók. A láncfűrésszel való munka lehetne esetleg egy kicsit több. Idén csak egy kis bevezetést kaptunk, de ha lehetséges, dolgozhatnának vele többet.
Általános értékelés (megvalósult-e a program célja, elégedettség, jó-gyakorlat, hasznosíthatóság, motiváció, tanulási eredmények értékelése) 5 A program célja, a minél tágabb ismeretszerzés, megvalósult, hiszen igen változatos programban vehettünk részt. A tanulók belekóstolhattak az erdész munka több szegmensébe is. Elméletben és gyakorlatban is új tudásra tehettek szert. A tanulók elégedettek voltak a programmal. Szerencsésnek érzik magukat, hogy megkapták a lehetőséget a külföldi tanulmányi útra. Hazatérve biztosan jó hírét fogják vinni a képzésnek. Mivel ezen az úton a jó tanulmányi eredményű és magaviseletű tanulók vehetnek részt, ez motivációt jelent az alsóbb osztályok számára. Láthatják, hogy a tanulás és a helyes viselkedés elnyeri a jutalmát.


Legnagyobb eredmények, személyes sikerek

A csoport minden tagja sikeresen teljesítette a program követelményeit. Nagyon örültünk neki és büszkék voltunk rá, hogy a finn tanárok is elégedettek voltak a diákok által végzett munkával. Többen most töltöttek el hosszabb időt a családjuktól távol, de mindenkinek sikerült beilleszkedni a csoportba. Mindenkinek sikerült alkalmazkodni az elvárásokhoz és az sem okozott gondot, hogy a képzés nyelve az angol volt. A velünk együtt gyakorlaton lévő spanyol és olasz diákokkal is eredményesen együtt tudtak működni.


Mennyire érezte magát felkészültnek a mobilitás előtt – (Írjon mellé egy 1-5 ig számot – 1 : egyáltalán nem éreztem magam felkészültnek, 5 – nagyon felkészültnek éreztem magam)

a fogadóország kultúrája – 3

a program tematikája – 3

a képzés nyelve – 5

a fogadóország oktatási rendszere – 3

a program témája – 3

Mennyire érzi magát felkészültnek a mobilitás után – (Írjon mellé egy 1-5 ig számot – 1 : egyáltalán nem érzem magam felkészültnek, 5 – nagyon felkészültnek érzem magam)

a fogadóország kultúrája – 5

a program tematikája – 5

a képzés nyelve – 5

a fogadóország oktatási rendszere – 5

a program témája – 5