Széchenyi 2020 befektetés a jövőbe
Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

„Harapj a jóba!” – Gasztronómiai és kulturális kalandozások Erdélyben és Magyarországon

A Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 40 fős diákcsapata 2021 őszén ötnapos kiránduláson vett részt Erdélyben a Határtalanul! program keretében. A projekt témája részben a gasztronómiára épült – ennek jegyében a tanulóknak lehetősége volt kenyér, tejfölös-cukros lepény, kürtőskalács és madárka pékáruk készítésére is.

A nagykőrösi intézmény erdélyi partneriskolája – a Kolozsvári Református Kollégium Szakiskolája – nevében Balázs-Malmos Edit szakvezető és további kollégák fogadták nagy szeretettel a toldis magyar csoportot. Minden általuk tanított szakma munkájába belepillanthattak a látogatók: például közösen készítettek el lekvárral töltött kifliket, gyakorolták a hegesztés csínját-bínját, valamint több tanuló új frizurát is kapott a fodrász tanulók jóvoltából. A diákok erdélyi társaikkal hamar megtalálták a közös hangot, új barátságok kezdtek kialakulni, és ezek elmélyítése – valamint a könnyebb kapcsolattartás – céljából a legtöbben elérhetőséget is cseréltek.

Az út során nagy séták valósultak meg a Szamos és a Sebes-Körös partján, Kolozsvár belvárosában. A csoport marosfői látogatást is tett, ahol helyi készítésű finomságokból volt lehetőség falatozni. Gyergyószentmiklóson egy látványsajtműhelyben a sajtkészítés művészetéről tanulhattak a résztvevők és a kóstolás sem maradt el. Erdély egyik legnevezetesebb természeti látnivalójánál, a Békás-szorosnál, és az innen nem messze eső Gyilkos-tónál is jól érezték magukat a középiskolások. Csíksomlyón a csodatévő Mária kegyszobor megtekintése után elsétáltak a Barátok Feredőjéhez, ahonnan a Nyergestetői emlékműhöz vezetett útjuk – itt megemlékeztek a szabadságharc védelmezőiről.

Az ötnapos kirándulás egy további állomása volt a Szent Anna tó, amely Közép-Kelet-Európa egyetlen épen maradt vulkáni kráterének alján képződött. A csodálatos tó közelében lévő Mohos-tőzeglápnál ritka növényfajokat figyelhettek meg a gyerekek és kísérőik, valamint Alsócsernáton a Haszmann Pál múzeumban Háromszék leggazdagabb népi gyűjteményét nézhették meg. Később Kisbaconban jó félnapos program várta a csapatot: elsajátíthatták a kenyérsütés fortélyait, és meglátogatták a helyi vízimalmot, tájházat, ami után Benedek Elek mesekönyveiben volt lehetőség elmélyedni. A csoport programjai közé tartozott Korondon egy taplászműhely felkeresése is, ahol mindenki szemügyre vehette, miből is áll ez a rendkívül ritka mesterség. A település kijáratához érve a sóvágás művészetével találkoztak a tanulók.

A többnapos programot egy körösfői séta és egy kalotaszentkirályi látogatás zárta, ahol a híres erdélyi kürtőskalács varázsolta el a gyereksereget. 

A Toldi középiskola 2022 tavaszán szeretettel várja a kolozsvári partnerintézmény diákjait Nagykőrös városába, amire számos közös programmal készülnek, hogy méltón viszonozni tudják azt a sok kedvességet és élményt, ami Erdélyben fogadta őket. Az iskola kísérőtanárai és a résztvevő diákok bíznak benne, hogy a tervezett tavaszi látogatás alkalmával legalább annyira jól fogják magukat érezni  az erdélyiek itt nálunk, mint ők most ősszel az 5 nap során Erdélyben.

Vissza felülre Megszakítás